Olasz Meló

Kevesebb, mint 3 nap, majdnem 3000 megtett km, legalább 18 elfogyasztott kávé (tovább nem számoltam), 4 meglátogatott pincészet, több tucat kóstolt bor.

Sokat utazunk, és ha tehetjük nem csak belföldön. Nagyon fontosnak tartjuk, hogy az általunk forgalmazott pincészetekkel a lehető legközvetlenebb kapcsolatot ápolhassuk, így mindenkivel igyekszünk így vagy úgy személyesen is találkozni. A legőszintébb és legárnyaltabb kép természetesen akkor alakulhat ki, ha mindenkit a természetes közegében, a birtokán, a saját borai közt érünk nyomon. Éppen ezért március legvégén autóba ültünk, hogy meglátogathassuk régi és új partnereinket a festői Toszkánában és Verona környékén.

Pasqua birtok

A hajnali négyes indulást követően, három pazar benzinkutas kávé után délután egy magasságában megérkeztünk a Veronához közel fekvő Pasqua birtokra. Korábban nem foglalkoztunk a boraikkal, egy spontán véletlen és a remekül felépített social media kampányuk kapcsán találkoztunk a nevükkel. A termékportfóliójuk szélessége alapján sejtettük, hogy nagyok, de amint beléptünk az üzemükbe leesett az állunk. Évi 50 millió palackot készítenek. Természetesen a világ minden táján megtalálhatóak a boraik. Büszkén említhetjük, hogy lassan Magyarország is egy lesz a világ minden pontja közül :). Az 1900-as évek hajnalán családi pincészetként indultak. A családi alapok jelenleg is fennállnak és a hatalmas méret dacára a hangulat és a nexus igen közvetlen. Termékpalettájuk rendkívül széles, mellyel nagyon tudatosan és profin bánnak. Megannyi borukat volt szerencsénk végig kóstolni a csúcs Amaronejuktól kezdve a könnyed Rómeó és Júliának dedikált fehérig. Május közepén közelebbről is lesz alkalmatok megismerkedni velük, mert egy fantasztikus proseccot és a már említett fehér tételt is elhozzuk majd nektek.

A majd két órásra nyúlt látogatás után még további négyórányi autózás várt ránk, míg Montalcinoba értünk. Az első dolgunk volt a helyi borkereskedések feltérképezése. A kisváros gyakorlatilag minden sarka újabb és újabb szaküzletet rejtett. A kínálat nagy részét természetesen mindenhol a helyi borok, Brunello di Montalcinok, Rosso di Montalcinok és egyéb Sangiovese alapú házasítások alkották. Egész Olaszországra jellemző, hogy alapvetően mindig az adott régió borait árulják és fogyasztják a kereskedések és a vásárlók. Ezt minden általunk meglátogatott borász is megerősítette. Elmondták, hogy a boraik nagy része exportra kerül és hogy Olaszországon belül ezek igen kevéssé reprezentáltak a környék éttermeit és kereskedéseit leszámítva.

Az este nem múlhatott el olasz sajtok és egy jó olasz tészta nélkül, viszont, ha ránk hallgattok nem Tulliohoz mentek mindezt elkölteni. A szerviz kifogástalan, az ételek átlagosak, a bor kínálat igazán reprezentatív, azonban az árak horribilisen magasak voltak. Ne legyetek megvezethető turisták, elég, hogy mi azok voltunk.

Collemattoni birtok

Másnap hosszú és nagyon tartalmas nap elé néztünk. Korai reggeli és számos kávé elfogyasztása után indultunk első állomásunkra, a Collemattoni birtokra. A Sant’Angelo in Colle környéki dombokon 5 ültetvényen, mintegy 11 ha-on gazdálkodik a Bucci család, melyet az írásos emlékek először 1798-ban említettek. A birtokot jelenleg Marcello Bucci vezeti, aki a technológiai újítások mellett kiemelt figyelmet fordít a fenntarthatóságra és a természethű szőlőgazdálkodásra. A gazdaság energia szükségleteinek nagy részét napkollektorok segítségével biztosítják. A szőlőn kívül olajbogyó ligeteik vannak, ezen felül néhány méhcsalád gondozását is ellátják, melyektől évi mindössze egy alkalommal vesznek el mézet, mely melegítés és szűrés nélkül, a lehető legtermészetesebb úton kerül üvegbe.

Bor portfóliójukat tekintve Brunello és Rosso di Montalcinok mellett készítenek még nagyon könnyed bisztrovöröset és néhány éve próbálkoznak rosé készítéssel is. Dacára annak, hogy boraik jelentős része az Egyesült Államokba kerül, mégsem az ott kedvelt kisfahordós vonalat képviselik. A Brunnelóik nagy, több száz literes ászokhordóba kerülnek, melyek egy részét Szlovéniából vásárolják. Nagyon elegáns stílusú, cseppet sem nehézkes borokat készítenek. A birtokon Marcello mellett, tündéri kolleginája, a magyar származású Gabriella, valamint a család alig egy éves pásztorkutyája, Lucky kísért körbe minket. A kóstolást és a pincelátogatást követően még volt időnk meginni egy kávét a teraszon, és picit beszélgetni arról, hogy ők hogyan ítélik meg az elmúlt évjáratokat.

Ezt a kérdést a többi meglátogatott pincénél is feltettük, és a válaszok rendkívüli módon egybecsengtek. Elmondták, hogy igen bosszantónak vélik, hogy a szaksajtó milyen markánsan tud alul- és felülértékelni évjáratokat. A 2010-es esztendőt maguk is kiemelkedőnek tartják, azonban azokkal a kritikus hangokkal nem értenek egyet, melyek a 2011-es évjáratot gyengének minősítik. Ők úgy gondolják, hogy a 2011-es évjárat mindazonáltal nem lesz sokáig eltartható, viszont jelenleg nagyon szép borok kóstolhatóak belőle. Alapvetően filigránabb, viszont ma kibontva a legtöbb esetben szerethetőbb élményt nyújt, mint a jóval fölé értékelt 2012-es, melynek borai hosszú érlelési potenciállal rendelkeznek, viszont kóstolni jövőre érdemesebb lesz őket.

Máté birtok

A nap második állomása a Máté birtok volt. Ferenc Máté, a Hills of Tuscany és az A Vineyard in Tuscany c. könyvek szerzője és amerikai felesége, a festőnő Candace 1990-ben költözött New Yorkból Toszkánába, és vásárolta meg a két dombon fekvő, tenger felé néző szőlőterületeket. Rendkívüli precizitással és gondossággal állították helyre a mára 7 ha-os birtokot – a legjobb termőhelyek kiválasztásától kezdve a termőhelyi sajátosságoknak leginkább megfelelő Sangiovese, Merlot, Cabernet Sauvignon és Syrah klónok kiválasztásáig. Az eredmény kirobbanó siker lett: a nehéz 2002-es évjáratból szüretelt, 2006-ban bemutatott Syrah és Merlot 90 pont feletti nemzetközi értékeléseket kapott. Elegáns és komplex boraik elismertsége azóta is töretlen. A palackok egyediségét tovább emelik a címkék, melyeken Candace festményei köszönnek vissza. Radovan utoljára 10 éve járt náluk, de Candace most is igazán kedves régi ismerősként üdvözölt minket. Széleskörű ismertségük és elismertségük dacára rendkívül közvetlen és kedves emberek, akikkel öröm együtt kóstolni, és néhány nyugodt percet eltölteni káprázatos kertjükben. Candace elmondta, hogy nagyon szerencsés klimatikus tényezőknek köszönhetően igazán egyedi karakterű borokat tudnak készíteni minden évjáratban, ezeket kóstolásaink során mi is tapasztalhattuk. Nagy kedvencünkké vált a 2013-as Cabernet Sauvignon-juk, mely rendkívül elegáns, nagyon átgondoltan elkészített, nagy volumenű bor.

A nap harmadik várva várt pincészete előtt még volt időnk egy gyors ebédre. Ha Montalcinoban jártok, egyetek gombalevest, mert utánozhatatlan. A mai napig nem értjük, hogy miért volt benne egy szelet kenyér, de működött, kétségtelenül működött.

Sesta di Sopra

Ebéd után ismét autóba ültünk, és dél felé vettük az irányt, a Sesta di Sopra pincészet felé. Ettore és Enrica kis pincészete Montalcino déli részén fekszik. Az idős tulajdonos bankárként dolgozott, és a nyugdíjas évei elején adta a fejét borászkodásra. Jelenleg több mint 40 ha-s területtel rendelkeznek, melynek túlnyomó többsége erdő. Ez az erdő öleli körül az egybefüggő szőlőterületet, sajátos, hű- vösebb mikroklímát teremtve a szőlőnek, amely egyedi, szofisztikált, filigránabb stílust kölcsönöz a boroknak. Ettore körbevezetett minket a birtokon és a feldolgozóban egyaránt. Megmutatta szerény „bormúzeumát”, ahol minden eddigi évjáratából őrizget néhány kartonos mennyiséget. Az első palackozott évjárat 1999 volt. Dacára annak, hogy a borászkodásba csupán Ettore nyugdíjazása után kezdtek, hihetetlen lendület és élet van a munkájukban. Igazi szerelemgyermek számukra ez a vállalkozás. Ettore őszinte lelkesedéssel mesélt mind boraikról, mind fantasztikus olívaolajukról és grappájukról. A rövid séta után nekiláttunk a kóstolásnak. Szűk termékpalettájuk minden egyes tétele remek, az IGT-től kezdve a Brunello di Montalcino Riserva-ig. Csöppnyi szőlőterületük dacára a világ számos országában jelen vannak igen magasan értékelt boraik. Ettore és Enrica több mint 50 éve kötötték össze az életüket. A náluk eltöltött rövid délután alatt is kiderült, hogy milyen mély és őszinte szeretet köti őket egymáshoz, a családjukhoz és a birtokhoz, és az is, hogy természetesen Enrica a főnök :).

Érdekes fűszere volt a napunknak, hogy mindhárom meglátogatott pincészet organikus módon gazdálkodik, és rendkívül fontos számukra a fenntarthatóság nem csak a pince, de az ő mindennapjaik során is. Rendkívül elhivatottak, a témával kapcsolatban ugyanakkor hozzátették, hogy az ő éghajlati adottságaik mellett viszonylag egyszerű dolguk van a kár- és kórokozókkal szembeni védekezésben.

Az esti vacsoránkat nem bíztuk a véletlenre, és a meglátogatott borászatok tanácsát kérve foglaltunk asztalt a Sant’Angelo in Colleban található Le Pozzoba, amely trattoria a legjavából. Pazar borválaszték, kedves szerviz, kiváló fogások. Hab volt a tortán, hogy körülöttünk turisták helyett igazi vidám, hangos olasz családok vacsoráztak. Ha erre jártok, mindenképp térjetek be hozzájuk, előételtől a desszertig.

Másnap több mint 11 órás utazás várt ránk a raktérben megannyi kinccsel, amit nektek válogattunk össze. Minden pincészettől hoztunk a kedvenceinkből, hogy nektek is legyen lehetőségetek megkóstolni és megszeretni őket. A mennyiségekkel igen óvatosan bántunk, így már most, mindössze 10 nappal az utazást követően van olyan tétel, melyet már nem találtok meg a polcokon. Őszintén bízunk benne, hogy titeket is úgy lenyűgöznek majd a borok, ahogy minket. Amint kiderül, hogy melyeket szeretitek leginkább, ígérjük, nem késlekedünk majd az utánpótlás beszerzésével. Addig is gyertek a boltokba, nézelődjetek, beszélgessünk, hogy aztán otthon csodákat bonthassatok!